Mikor először vettem fel a munkaruhát nem gondoltam, hogy közös életünk ennyire rövid lesz majd. Alig dolgoztam ugyanis néhány hónapot a számomra álommunkának számító munkahelyen, (remélem nem örökre) bezárták azt egy munkahelyi baleset miatt. A baleset körülményei eléggé érdekesek voltak, többek szerint a véletlen baleset szinte ki is zárható, sokkal valószínűbb egy alaposan átgondolt, és előkészített dolog. Persze ez a megközelítés számomra nagyon krimibe illő, így nem is igazán hiszek benne, annak ellenére, hogy tudom azt, hogy a munka végzés során mindent a megszokott dolgon végeztünk, munkahelyi baleset pedig csak most következett be. Férjem szerint nem is kell ezzel foglalkozni, bár azt a balesetet elszenvedőnek nem szabad elfelejteni, hogy valószínűleg jár neki a baleseti kártérítés összege, mely eléggé magas lehet a jelenlegi körülmények fényében. Szerintem azonban Emőke ezen egyenlőre nem szeretne gondolkodni, első célja az, hogy haza mehessen a kórházból gyógyulnak minősítve.
Month: január 2016
Találmány levédése, bejegyeztetése
Meg sem tudom számolni, hogy hányszor álmodoztam arról, hogy lesz egy találmányom, mely megkönnyíti majd az emberek életét és jobban boldogulnak majd a mindennapokban. Szerettem volna elkápráztatni a környezetemet és bebizonyítani, hogy mégiscsak érek valamit. Lelkesen tanultam és jártam különórákra, melyek során egyre jobban bebizonyosodott, hogy az álom nem fog valóra válni. Rájöttem ugyanis, hogy képességeim nem tesznek alkalmassá arra, hogy direkt csináljak valamit, a véletlenül létre hozott találmányok pedig csak a legkisebb mértékben állnak meg a saját lábukon és lesznek valóban világrengető jelentőségűek. Egyébként is! Felhívták rá a figyelmemet már többször is, hogy az általam feszegetett problémák megoldását már megtalálták külföldön a megoldást és már a találmány bejegyzésén is
vannak. Ha tehát én Magyarországon észreveszem ugyanazt az összefüggést és megalkotom a külföldön már bejelentett megoldási lehetőséget elképzelhető,hogy bejegyzés iránti kérelmemet gyors postafordultával visszaküldik.
Szerintem mindenki szereti az ajándékokat
Mindenki szeret adni. A gyerekek inkább még kapni szeretnek jobban, de ha egy kis kedvet csinálunk nekik (és szépen tálaljuk ezt), könnyen rávehetjük őket a saját kezükkel készített ajándékok gyártására. Ezt az ügyeskedésüket inkább könnyekkel mint szavakkal szoktuk nekik megköszönni. Megmondom őszintén én személy szerint jobban kedvelem az olyan ajándékokat, amiket saját kézzel készítettek. Esetleg van valami mondanivalójuk. A tucatajándékokkal csak annyi a probléma, hogy személytelen. Ezeket a saját készítésű ajándékokat leginkább a gyermekek és a jó kézügyességgel rendelkező emberek tudják a legjobban elkészíteni.A kisgyerekek korlátlan idővel rendelkeznek, míg a kívételes kézügyességű emberek gyorsan tudnak szép dolgokat alkotni. A legfontosabb ajándékról nem is beszéltünk még. Ezt szándékosan zárójelben megjegyezve a végére hagytam. Ez felbecsülhetetlen ajándék, nem más mint az Édesanyává illetve Édesapává válás. Mindenkinek azt kívánom legyen benne része.