Irodaberendezés szédületes tempóban

irodabutor budapest1Mint minden a építőiparban, a mi irodánk átadása is hónapokat csúszott. Számítottunk rá valamelyest, de a több mint fél évnyi késlekedés miatt igencsak kevés időnk jutott a berendezésre. Szédületes tempóba kellett tehát beszereznünk a bútorokat. Az irodabútorok Budapest egyik webáruházából érkeztek meg hozzánk. A kínálat mindenre kiterjedő volt, így minden helyiségbe egy helyről tudtuk beszerezni a szükséges székeket, tárolókat és asztalokat. Még az ügyfélváró új kanapéit is innen rendeltük meg, így nem kellett külön beszállítókkal bajlódnunk. A tempó bár feszített volt, mégis nagyszerű eredményt hozott. Az új irodák, a tárgyaló, az ügyfélváró, a közös helyiségek és a főnöki szoba is álomszép és ami lényeges igen kényelmes lett. Fontos ugyanis, hogy a kollégáink és mi is komfortos körülmények között töltsük el a napi 8-9 órát az íróasztalok mellett. Hál a webáruháznak további késedelem nélkül sikerült megnyitnunk az új irodánkat.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!